Nehézségek, vihar és sérülések
A jó szerencse nem utazott az Oxxo Racing Teammel Franciaországba
Az Oxxo Racing Team pályafutásának legrosszabb hétvégéje volt talán ez a franciaországi futamsorozat, mindössze 3 Eb ponttal, technikai problémákkal, feladott időmérőkkel és versenyekkel, de erre mondják, hogy egyszer fenn, egyszer lenn. Ilyen a motorsport
2010.06.22 17:04Oxxo RacingA pénteki nap végre sok gyakorlással és felkészüléssel indulhatott a franciaországi Nogaro versenypályáján. Több óra szabadedzésre adott lehetőséget a sajtónap, ahol Szobi Balázs a magyar pilóta 2 órát szállította eszméletlen versenytempóban bátor utasait a francia média világából. Ezt követően a mért körök a 4. helyezést hozták el, ami nagyon biztató eredmény volt.
Este Jochen Hahn és Balázs taktikai megbeszélése sok érdekes részletet tartalmazott a legkülönbözőbb kanyarstratégiákkal fűszerezve. Hahn tanácsa gyakran segít, és érdemes megfogadni több évtized tapasztalatait. Így is tett a Hahn-Oxxo Racing magyar pilótája és az első warm-up során el is verte Jochent. A szombati eső áztatta pálya komoly kihívás volt egy tapasztalt pilóta számára is.
A Q1-ben Balázs ötödikként jutott a superpole döntőbe, de nem tudott megküzdeni a legjobb helyezésért egy féktárcsa törése miatt. Az óriási hőmérséklet különbségeknek köszönhetően feszültség alakul ki a tárcsában, ami sajnos töréshez vezethet és a cserére nem volt elegendő a Q1 és a Q2 közötti felkészülési idő, így a 10. hely maradt a rajtnál Balázs számára. Elrajtolt a mezőny az első versenyen, és megkezdődött az üvegszál és a műanyag bontása. Az első kanyarokban nagyon jól tapadt az MAN versenykamion így mindjárt a 7. helyen találta magát Balázs pár ügyes előzésnek köszönhetően.
A 3. körben Adam Lacko csúnyán elfékezte magát az esős, csúszós pályán és pont Szobi előtt állt keresztbe. Próbált Balázs korrigálni, hogy elkerülje az ütközést, de így leesett teljesen az ívről és a mögötte vonatozó három versenyző kapva kapott az alkalmon és el is mentek mellette.
A vérszemet kapott magyar pilóta teljes gázzal indult az eddig mögötte haladók nyomába, de higgadtságát elveszítve hibázott és egy lassító gumibálával ismerkedett meg közelebbről, aminek hála lefordult az egyik hátsó gumi a kamionról. Innentől igazi küzdelem volt minden egyes kör, de a körülményekhez képest tiszteletre méltó a 14. hely is, ahol megtépázott kamionjával végzett Szobi.

Az első versenyen nagyon jól szerepeltek az új Renaultok. Úgy látszik jól tapad vízen is a csinos 2010-es konstrukció. A nap meglepetése mégis a 2. helyen végzett Chris Levett volt, aki idén nem éppen remekelt eddig. Jochen Hahn 5. lett ezen a futamon. A második verseny a 14 pozícióból kezdődhetett.
Ezen csak egy jól elcsípett rajt segíthetett, aminek hála már az első kanyarokban a 10. helyen rótta az íveket Balázs. Adam Lacko ismét hibázott Szobi előtt, de most szerencsésebben sikerült a szituációt megoldani így a 9. helyen versenyezve támadta Uwe Nittel-t az utolsó körökben, de nagyon jól zárta a német rallis az íveket így a végeredmény nem változott.
Az élboly szempontjából a második verseny már sokkal inkább hasonlított az Európa-bajnokság összetettbeli állására. A futamot a mindenütt első Antonio Albacete nyerte, második David Vrsecky és harmadikként ért célba Jochen Hahn a csapattárs, aki így második az Eb-n 100 pontjával.

Elérkezett a vasárnap, száraz, napos időben csaphattak össze a világ legjobb kamionpilótái.
Már a szombati napon akadtak problémák az Oxxo versenykamionjának váltójával, de remélték, hogy csak múló rosszullétről van szó. A vasárnapi warm-up során azonban végleg beragadt egy sebességi fokozat ezzel lehetetlenné téve a váltást és egyben a Q1-es és Q2-es időmérőt is. A váltómű azon kevés alkatrészek közé tartozik ami a teljes versenynapot veszélybe sodorhatja Szobi Balázs számára. Teljes gőzzel, szívvel-lélekkel dolgoztak a szerelők a probléma megoldásán, de az eredménytelen időmérő és a csúszás miatt sajnos a boxutcából volt kénytelen rajtolni a magyar versenyző. Hiába eredt a rajtnál a mezőny után minden erejével Balázs, pár előzés után a 4. körben feladni kényszerült a versenyt. A váltó nem állt össze ennyi idő alatt.
Az első futamot persze megtartották Szobi nélkül is, taroltak a Bernau Team MAN-jei. Az dobogó legfelső fokára Antonio Albacete állhatott, mellé csapattársa Chris Levett. Jochen Hahn negyedik lett a két Renault között.

A második versenyre rajtra kész lett Balázs MAN-je, de az első futam feladása sajnos az utolsó pozíciót jelentette a rajtrácson számára. Vicces látvány volt a két tehetséges pilóta viccelődése a rajt előtt, hiszen Balázs mellől nem más, mint a tavalyi Európa-bajnok David Vrsecky vághatott neki a futamnak az utolsó előtti helyről. Egymást bíztatva indultak neki a felvezető körnek.
Kitartó harcának köszönhetően egészen a 9. helyig jutott Szobi, de egy jogos büntetés miatt boxáthajtással végül a 10. helyen fejezte be a versenyt. Az élboly eredménye minden esetre örömre adott okot, Jochen Hahn nyert, aki még mindig második az Eb-n 120 ponttal és a dobogó tetejéről locsolhatta a pezsgőt a mellette álló Markus Bösigerre és a hétvége egyik nagy meglepetésére, az újonc Uwe Nittelre.
Összességében az Oxxo Racing Team pályafutásának legrosszabb hétvégéje volt talán ez a franciaországi futamsorozat, mindössze 3 Eb ponttal, technikai problémákkal, feladott időmérőkkel és versenyekkel, de erre mondják, hogy egyszer fenn, egyszer lenn. Ilyen a motorsport!
Mindezek ellenére a csapat hétvégéje jó kedvben telt, ezzel is bizonyítva a csapattársak barátságát és pozitív hozzáállását a kamionsporthoz

Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?

Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat

Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
A tartós fogyáshoz elengedhetetlen az életmódváltás, amely mozgásra és megfelelő táplálkozásra épül. De milyen ételekkel gyorsíthatnánk fel a fogyást?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!

Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
A magát rendőrnek kiadó tolvaj sem volt épp fiatal, de 44 évével kifejezetten ifjoncnak számít a 101 éves matrónához képest, aki a kezében lévő járóbotot ragadta meg és azzal futamította meg a csalót.
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
- 16:48 Risztov Éva Európa Kupa-győztes Izraelben
- 16:37 Kolontár - A tározók fedetlensége a legnagyobb gond
- 16:33 Szíria - Óriási tüntetés Aleppóban
- 16:30 Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
- 16:29 Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
- 16:20 Megkíséreltek nyomást gyakorolni a bírákra Cozma-ügyben?
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



