Tizedek a magyar csapat az EB-tabellán
Szobi Balázs a dobogó második fokán Jarama-ban!
Október 4-én, vasárnap reggel kezdetét vette Jarama-ban a Truck Race Európa-bajnokság utolsó versenye.
2009.10.04 18:47truckrace.huAz előző napi balszerencsés verseny után a csapat kissé keserű szájízzel ébredt, de a versenyszellem ott munkálkodott mindenkiben és arra gondoltak: új nap, új remények – a verseny nyitott és bármi megtörténhet. Esély mindig van a szépítésre.
A vasárnapi szabadedzésen Szobi Balázs újra egy negyedik helyet autózott, majd ezt követte az időmérő, amely saját elvárásaihoz képest is rosszabbul sikerült, mint előző nap és „csak” egy hetedik időt tudott kihozni magából és a kamionból.
Mint tudjuk egy autós versenysportban mindent a megfelelő idő és sebesség határoz meg. Ami talán a laikusok számára nem ismeretes az, hogy a versenykamionon két sebesség is létezik. Egész és fél sebességek. A kettő közt az a különbség, hogy a fél sebességet sokkal türelmesebben és nagyobb odafigyeléssel kell váltani, mint az egészet, és valami okból kifolyólag Balázs monstruma rosszul vette ezeket, ami viszont az időmérő gyorskörében éreztette hatását.
Így az első versenyt csak a hetedik helyről tudta indítani a magyar pilóta. Alighogy elkezdődött a verseny, Balázs az első kanyarban meg is előzte az előtte haladó orosz Alexander Lvov-ot, a következő kanyarban meg Egon Allgäuernek mutatta kamionja hátsóját – ez annak is köszönhető volt, hogy túlpörgött az osztrák versenykamionja, így Balázs egy nagyon szép ötödik helyen körözött tovább. Az egyik jobbos visszafordító kanyarban egy olajfolton megcsúszott a magyar pilóta, így az orosz Lvov támadásba lendült, de Balázs nem hagyta magát és másodpercek alatt világossá vált, hogy ki a jobb – az orosz egyre inkább leszakadt a magyar versenyzőtől.
Az Oxxo pilótája már csapattársa nyakában „lihegett” mikor a verseny leintették, így ideje nem maradt arra, hogy megelőzze Jochen Hahn-t, ami valljuk be kissé izgalmasabbá tette volna a futamot.

Szobi Balázs tehát ötödikként ért célba az első versenyen, mindenki rettentően örült a sikernek és azonnal latolgatni kezdték, hogy az Európa bajnokság kilencedik helyéhez a kupa futamon harmadikként kéne végeznie. Szó se róla egy ilyen eredmény nagy kihívás lenne nem csak egy alig 2 éve versenyző pilótának, hanem olyannak is, aki évek óta űzi ezt a versenysportot.
Bár ehhez maga a pilóta sem fűzött nagy reményeket, azért a gondolattal mindenki eljátszadozott, hiszen ez óriási teljesítmény lenne nem csak az Oxxo Racing Team számára és Szobi Balázs számára, hanem egy biztos a magyarok örökre beírnák nevüket eme sportág nagyjai közé. Ami nem zárja ki azt a tényt, hogy már most nincsenek ott.
Az évad utolsó versenyén Szobi Balázs a harmadik pozícióból rajtolt, végig csatázta a versenyt a célig. Az első körök alatt többen is megelőzték, több körön keresztül nagy csatát vívott David Vrsecky-el, aki egy nagyon jó csellel előzte meg a magyar versenyzőt, majd következett Egon Allgäuer, aki egy lejtős egyenes végén, amelyet egy bal-föl majdnem visszafordító kanyar követett belecsúszott Balázs kamionjába, amitől a kamion egy 180 fokos kört írt le és a motor leállt.
Időközben egy motorhiba is felütötte a fejét, elfolyt a víz a kamionból és bár a versenyt a magyar pilóta befejezte, nagy eredmény sajnos nem született a pályán történt eseményeknek köszönhetően.
Az Európa-bajnokságot a cseh David Vrsecky nyerte 490 ponttal, őt követi a spanyol Antonio Albacete 467 ponttal. A harmadik helyen a Hahn-Oxxo Racing Team másik tagja Jochen Hahn végzett 361 ponttal, Szobi Balázs pedig az elvárt 10. helyen zárta a szezont 94 ponttal.
A Hahn-Oxxo Racing Team másodikként végzett a csapatbajnokságon 634 ponttal, amelyet a Buggyra csapata nyert meg.
A 2009-es évben az Oxxo csapata nagyon sokat dolgozott, hogy jól szerepeljenek az Európa-bajnokságon. A csapat hosszú és fáradalmas hétvégéken van túl, és sokat fektettek a felkészülésekre, aminek meg is van az eredménye, hiszen az Oxxo Racinget egyre többen elismerik Európa-szerte, a szakmában nevet szereztek már maguknak.
Nem titkolt reményük, hogy Magyarországon is egyre szélesebb körben ismertté tegyék a csapat nevét, és minél több emberrel megismertessék és megszerettessék eme nagyszerű sportágat.

Szobi Balázs és az Oxxo Racing köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik valamilyen úton-módon hozzájárultak, hogy a csapat részt vehessen az Európa-bajnokságon. Köszönet a szponzoroknak, rajongóknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez az álom, hogy Magyarországot az Oxxo képviselhette az Eb-n.
Külön öröm a csapat számára, hogy az utolsó versenyre kilátogatott az MAN marketing igazgatója, továbbá jó pár vezető és döntéshozó a K&H-tól. A lelátót több hazai szurkoló transzparense is díszítette, ami igazi húzó erőként hathat egy-egy verseny során.
Összességében mindenki elégedett a teljesítménnyel, hiszen az elvárás, hogy az első tízben ott legyenek megvalósult, jövőre újabb célok és kihívások várnak rájuk, mi meg itt leszünk, hogy teljes mellszélességgel támogassuk őket!
Kapcsolódó írások:
- Szobi Balázs a dobogó legfelső fokán Le Mans-ban!
- Szobi Balázs hatodik helyen végzett szombaton Le Mans-ban!
- A Hahn-Oxxo Racing dobogón vasárnap Albacete-ben
- Turbórobbanás, féktárcsatörés, izgalmas futam Albacete-ben
- Hét Eb-pont, turbó robbanás, izgalmas verseny vasárnap Misano-ban!
- Szobi Balázs második a kisbajnokságon!
- 12. helyen Szobi Balázs a szombati Nogaro-i verseny után
- 13. helyen Szobi Balázs a pénteki szabadedzés után

Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?

Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat

Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
A tartós fogyáshoz elengedhetetlen az életmódváltás, amely mozgásra és megfelelő táplálkozásra épül. De milyen ételekkel gyorsíthatnánk fel a fogyást?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!

Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Cameron Diaz filmje mentette meg a halálos beteg lány életét
Ha nincs Cameron Diaz és A nővérem húga című film, talán most nem élne az az angliai tinilány, aki saját magán is felfedezte a filmben szereplő rákfajta tüneteit.
Megfutamodott a tolvaj, bele a rendőrök kezébe
Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:29 Cameron Diaz filmje mentette meg a halálos beteg lány életét
- 17:25 Schulz: az EU tiszteletben tartja a görög nép döntését
- 17:14 Genetikai vizsgálatot kért egy Jobbik-tag
- 17:10 Erőszakos nyár vár Dél-Európára?
- 16:59 Fokozott éberség Kínában
- 16:55 Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
- 16:48 Risztov Éva Európa Kupa-győztes Izraelben
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



