Taktikus, dinamikus versenyzés Franciaországban
Szobi Balázs hatodik helyen végzett szombaton Le Mans-ban!
Már előfordult párszor a Truck Race Európa bajnokság történetében, hogy két verseny között csak egy hét szünet volt.
2009.09.23 11:08truckrace.huÍgy történt ez most is, hiszen alig egy hete kezdődött a Zolder-i versenyhétvége és máris Le Mans pályáján köröznek a pilóták. Ez nem nyerte el sokak tetszését, no de a FIA-t nem érdekli, hogy ez valaki ínyére van-e avagy sem, a szabály az szabály. Nagyon sok csapat nem is tért vissza saját országába, hanem csütörtökig Belgiumban maradt, ahonnan könnyedén megtették a 600 kilométeres távot. Így tett a magyar csapat is.
Elvileg péntek délután kellett volna megkapniuk az eligazítást a Le Mans-i versenyhétvégével kapcsolatosan, de sajnos ez az esemény elmaradt, ugyanis óriási problémák adódtak a versenyzők által használt gumiabroncsok körül. Az Európa bajnokságon a csapatok két gumifajtát használhatnak: a Rigdon és a Good Year gumikat. A Good Year általában az első frontra, míg a Rigdon a hátsó kerekekre készít gumiabroncsokat.
A most felmerülő gondokat az okozza, hogy a FIA egy olyan rendeletet adott ki, mely szerint nem szabad használni a németországi gyárban előállított Rigdon gumiabroncsokat, mert azok balesetveszélyesek, és a FIA nem vállalja a kockázatát annak, hogy bárki is megsérüljön a versenyek során. Ennek hatására óriási feszültség telepedett a boxutcára. Így az Oxxo csapata péntek délelőtt 13 darab Good Year gumival biztosította be magát a Le Mans-i versenyhétvégére, annak ellenére, hogy késő este mégis olyan döntés született: bárki bármilyen gumival versenyezhet a saját felelősségére.
Ez persze nem mentesíti a büntetések alól a csapatokat, ugyanis, ha a szervezőség a verseny után valakinél szétszakadt, megrongálódott gumit észlel, akkor a versenyzőket kőkeményen szankcionálják Ezzel a balesetmentes és biztonságos versenyzést szeretnék elérni.
Mivel péntekről szombatra virradóra egész éjszaka esett, a pilóták nedves, csúszós pályán köröztek és nagyon sokan nem érezték magukénak a kamiont. Balázs nem érezte az összhangot sem az új gumikkal sem a kamionnal, sem a nedves pályával, így igencsak érdekes szabadedzésben volt része. Az első szabadedzés a nyolcadik időre volt elegendő, ám a másodikon sikerült szépítenie és a hatodik időt csípte meg. A pálya időközben vesztett nedvesség tartalmából és könnyebb volt rajta a közlekedés.
Balázs próbálta megtalálni a pálya száraz íveit, nyomvezetését, amely sokkal könnyebb, mint nedves aszfalton. Az időmérő után Balázs a hetedik helyre pozícionálta az Oxxo kamionját. Az első körben túlságosan megerőltette a fékerő szabályzót, amitől a kamion eleje beremegett, nem volt jó a fékhatás, így úszott a legjobb köridő, csak a harmadik körre sikerült úgy összeraknia mindent, hogy az hetedik legjobb időt eredményezze.
Ismeretes, hogy úgy Most-ban, mint Zolder-ben a szervo okozott némi kellemetlen percet a csapat számára – nos, ezúttal ez megkímélte mindenki idegeit és kitartott az időmérő végéig, így Balázs remek hangulatban vágott neki a versenynek.

A magyar pilóta tehát a hetedik pozícióból indította a versenyt (jobbos pozícióból), amely számára azért is volt előnyös, mert már az első kőr elején egy tempós jobb kanyart rögtön egy balos sikám követ a Le Mans-i pályán és a jobbos pozíció ebben az esetben a versenyzőnek kedvez, amit Balázs ki is használt. A rajt általában maximum 70km/h-ás sebességnél szokott lenni, ez alkalommal ennél jóval alacsonyabb volt – 50km/h – ezáltal, - és mivel idő előtt ellőtték a rajtot - mindenki kereste a turbónyomást és a gázpedált a kamionjában, ami kissé hektikussá tette a verseny rajtját.
Egon Allgäuer, aki Balázs mögött helyezkedett jó rajtot kapott el és folyamatosan próbált Balázs jobb oldalán kitörni, ám a magyar pilóta a gyorsításnál egyre inkább jobbra húzott, hogy megakadályozza az osztrák előretörését - hisz mégiscsak versenysportról van szó, amelyben az agresszivitás is kellően helyt kap. A manőver következtében kissé összeakaszkodtak, Balázs beszorította őt kamionja és a betonpalánk közé, így a versenyző kénytelen volt fékezni, így kissé leszakadt tőle és Balázs könnyedén elhúzhatott. Nagyon izgalmas versenynek voltak részesei mindazok, akik kilátogattak a Le Mans-i versenypályára.
Balázs tudta tartani a hetedik pozícióját, és bár egyre inkább leszakadt az élmezőnytől kárpótolta az a tudat, hogy Egon és közte egyre nőtt a távolság, mivel az osztrákot egyik csapattársa feltartotta és nehezen tudott előretörni. Egon kénytelen volt végig Balázs kamionjának fenekét „bámulni”, annyira jól ment a magyar pilóta, aki hetedikként ért célba. Időközben a brit Stuart Olivert kizárták a versenyből, így Szobi Balázs egy helyet előre lépett és a hatodik helyről kezdte a kupa futamot.
A fordított rajtsorrendnek köszönhetően Balázs a negyedik pozícióból rajtolt. A csapat taktikája az volt, hogy mindenképp engedje előre csapattársát Jochen Hahn-t, majd adjon szabad utat Antonio Albacete-nek is, hisz nagyon fontos az MAN-nak a pontszerzés, és ezek a versenyzők ugyancsak az MAN színeiben képviselik csapatukat. Balázst összesen négy ember előzte meg, így visszacsúszott a nyolcadik helyre, hiszen azok, akik leelőzték, jobb technikával és nagyobb versenytudással rendelkeznek, mivel évek óta az Eb-lista élmezőnyében olvasható a nevük.
Balázs taktikusan, ritmusosan autózott a nyolcadik helyen, előtte az orosz Alexander Lvov körözött, ám a végére már nem maradt annyi energiája, hogy őt megelőzze, így nyolcadikként intették le a szombati kupa futamon. A versenyt Antonio Albacete nyerte, Jochen Hahn lett a második. A csapat egy nagyon eredményes és Eb-pont dús szombaton van túl és úgy tűnik nem lehetetlen a 9. hely megszerzése az Európa bajnokságon, hiszen alig hat pont választja el a Renault színeiben versenyző Frankie Vojtisek-től.
Holnapra is hasonlóan jó eredményeket várnak – reméljük így is lesz!

Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa
Gábor Zsazsa magyar származású amerikai filmszínésznő a hírnevét legalább annyira köszönheti viharos magánéletének, mint a vásznon nyújtott alakításainak. Valódi életkora szinte megállapíthatatlan, ami biztos: február 6-án született Budapesten, ahol egyik nagyanyjának jelentős ékszerkereskedése volt.
Tofuval is készíthető
Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
Kiállítás A Király emlékeiből
A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?

Kína lehet az EU legfőbb exportpiaca
Markus Ederer, az EU pekingi nagykövete egy, a jelenlegi kereskedelmi folyamatok alapján készült előrejelzésre hivatkozva közölte: az idén Kína válhat az Európai Unió legnagyobb exportpiacává.
Az ellátás biztosított
Hétfőn 75 millió köbméter földgázt fűthet el a didergő magyar
Kilenc százalékról 8,25 százalékra csúszott
Az IMF rontott Kína növekedési előrejelzésén
Átrendeződik a piac a Malév leállásával
Résen kell lennie az új magyar légitársaságnak
Súlyos adósságválság
Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára

Ne ugorj azonnal a csiklóra - ilyen az igazi orális szex!
Hogyan tegyük magunkat páratlan szeretővé? Ha sikerül, még azt is elérhetjük, hogy az egykori kedves ágyába újra megnyíljon az út. Ehhez azonban kell a jó orális szex.
A naponta iszogatók csúnyán ráfázhatnak
Durva: elég két pohár bor naponta a szájrákhoz
Napi horoszkóp - 2012. február 6.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
9 éves kis beteg
Hat új szervet kapott a kislány
Ne koplaljunk, inkább együk ezeket...
6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Árokba csúszott egy román kamion a 47-es számú főúton Csorvás és Telekgerendás között hajnalban.
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre
Csúszósak az utak
Egyre több a koccanásos baleset
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók

Egyetemi tanár lett az "utolsó nindzsa"
Információgyűjtést és más, üzleti területen hasznosítható "nindzsatechnikák" alkalmazását tanítja a Mie prefektúra Cu városában működő Mie Egyetemen az "utolsó nindzsaként" ismert japán férfi.
Vizsgálják a baleset körülményeit
Felrobbant a kazán - Életveszélyben a szerelő
A szöszik párbaja jöhet hétvégén?
Képekben - Veszélybe került VV Seherezádé villaléte
Dühösen reagált a feljelentésre
Lesújtott a törvény a kukázó asszonyra
Afgán határsértőt fogott a NAV
Ember a fagyasztott málna között
Szétverte társa arcát a beteg
Brutális halál a szentesi pszichiátrián
Feltehetőleg jégdugó alakult ki
Kazánrobbanás Szentesen - A helyszínen meghalt a férfi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:29 Egyetemi tanár lett az "utolsó nindzsa"
- 11:28 Felrobbant a kazán - Életveszélyben a szerelő
- 11:25 Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
- 11:23 Csak figyelemelterelés a Darányi-terv?
- 11:17 Égen-földön sztrájkol a francia légiközlekedés
- 11:11 Lemondott Románia miniszterelnöke
- 10:59 Fezárkóztatná az egészségügyisek bérét az MSZP
Trenkwalder Kft.Vezető
Magyarországi cégGazdasági vezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Fezárkóztatná az egészségügyisek bérét az MSZP2012.02.06 11:24
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.06 11:18
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.06 11:18
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.06 10:52
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.06 10:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



