Hatalmas fesztivál, koncertek 180 ezer ember
Remek szombat, izgalmas hetedik hely, majd kiállás Nürburgringen
A megszokottól kissé eltérően már csütörtökön kezdetét vette a Nürburgring-i versenyhétvége. Egyes versenyzők a sajtó képviselőit, vagy jelentősebb és ismertebb személyiségeket vittek el egy-egy körre, így ennek köszönhetően a versenybizottságtól kaptak plusz egy óra szabadedzést, ami mindenképp hasznosnak bizonyult a versenyzők számára.
2009.07.28 17:09truckrace.huA szabadedzést leszámítva a csapat az egész napot a kamion beállítgatásaira szánta, ugyanis az MAN meglepte a teamet egy vadonatúj fejlesztésű motorral, így úgy a szerelőknek, mint Balázsnak volt mivel ismerkedniük.
Úgy tűnik az álmos reggelek, nem csak az átlagembert teszik lassúbbá, hanem a bajnokokat is, ugyanis az első szabadedzésen Balázs kissé „elaludt”- így csak a 13. időt tudhatta a magáénak, aztán a második szabadedzésen már szépített és a hatodik helyre hozta be magát, az időmérőn meg a nyolcadik helyet sikerült elcsípnie. Újabban Balázs számára nem is a jó pozíció elérése a legfontosabb, hanem a sikeres rajt – ugyanis a kamionos versenysportban ennek van leginkább kulcsszerepe.
Úgy érzi vezetéstechnikailag is sokat fejlődött, csapattársával, Jochen Hahn-nal mentek együtt pár kört a Nürburgringen, aki ezúttal is tanúbizonyságot tett nagyszerű emberi mivoltáról és szakmai tudásáról, rengeteg jó tanáccsal látta el a csapattársát.

Szombaton a team nagyon sikeres napra ébredt, amely egy 15 perces bemelegítő edzéssel kezdődött. Balázs az első versenyen a nyolcadik pozícióból rajtolt, és végig arra koncentrált, hogy ne lépje túl a szabályzat által előírt 70km/h -ás sebességet. Igen ám, de a rajtnál kissé beragadt, így alig pár másodperc alatt hárman is megelőzték, úgyhogy Balázs a 11. helyre csúszott vissza.
A harmadik körben - épp Balázs előtt - izgalmas csata kezdődött Frankie Vojtisek, Chris Levett és a francia Anthony Janiec között. A brit beforgatta a francia versenyzőt, ennek következményeként mindketten keresztbeálltak a pályán, így Balázsnak sikerült őket kikerülnie és feljönnie a hetedik helyre. Ezt a pozíciót az utolsó körig meg is tartotta, ám nem sokkal a vége előtt az agresszivitásáról híres brit Stuart Oliver offenzívát indított ellene és épp akkor lendült támadásba, amikor Balázs előzte a lekörözött kamionokat.
Mivel Oliver párszor már figyelmeztetést is kapott, no meg többször is be lett nyújtva óvás ellene - kissé visszafogta magát, de persze meghazudtolni nem tudta önmagát, azonban nem számolt a magyar versenyző állhatatosságával és kitartásával, aki nem adta könnyen magát és egy izgalmas végversenynek köszönhetően a hetedik helyen tudta zárni az első versenyt!

A fordított rajtsorrendnek köszönhetően a kupa futamot a második rajtkockából kezdte az Oxxo Racing versenyzője. A második körben Balázs az ötödik pozíció környékén versenyzett, mögötte a brit Chris Levett körözött, aki egy sikán előtt nekiment hátulról Balázs kamionjának, a sárvédője leszakadt, mindkét hátsó gumija defektet kapott így Balázs a verseny feladására kényszerült.
Minden szomorúság ellenére a csapat mégis elégedett, hiszen a kamion remekül fut, egyik legerősebb motorral a magyar kamion rendelkezik, az új stabil kar (rúd) is remekül funkcionál, ami a jobb kanyarodást segíti elő, amely a hátsó tengelyre van rögzítve. A fiúk ezúttal is kitettek magukért (pl. az alaphelyzetben egy óráig is eltartó hátsó féktárcsa cserét alig 30 perc alatt véghezvitték), hajnalig dolgoztak minden nap.
Igazán büszkék lehetünk az Oxxo Racing Team munkájára, akik anyait-apait beleadnak, hogy a rajongók izgalmas versenynek lehessenek szem-, és fültanúi!

Kapcsolódó írások:
- Izgalmas szabadedzések, remek időmérő vasárnap Nürbugringen
- Nagy csaták, defekt és kiállás szombaton
- A Hahn-Oxxo Racing dobogón vasárnap Albacete-ben
- Turbórobbanás, féktárcsatörés, izgalmas futam Albacete-ben
- Hét Eb-pont, turbó robbanás, izgalmas verseny vasárnap Misano-ban!
- Kamionos pályafutásának legkiemelkedőbb versenyét vívta Balázs szombaton
- Kamionok őrült száguldása a sport 1 műsorán!
- Második helyen a Hahn-Oxxo Racing a csapatbajnokságon!
- Dobogón a Hahn - Oxxo Racing Assen-ben

Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?

Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat

Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
A tartós fogyáshoz elengedhetetlen az életmódváltás, amely mozgásra és megfelelő táplálkozásra épül. De milyen ételekkel gyorsíthatnánk fel a fogyást?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!

Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Cameron Diaz filmje mentette meg a halálos beteg lány életét
Ha nincs Cameron Diaz és A nővérem húga című film, talán most nem élne az az angliai tinilány, aki saját magán is felfedezte a filmben szereplő rákfajta tüneteit.
Megfutamodott a tolvaj, bele a rendőrök kezébe
Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:29 Cameron Diaz filmje mentette meg a halálos beteg lány életét
- 17:25 Schulz: az EU tiszteletben tartja a görög nép döntését
- 17:14 Genetikai vizsgálatot kért egy Jobbik-tag
- 17:10 Erőszakos nyár vár Dél-Európára?
- 16:59 Fokozott éberség Kínában
- 16:55 Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
- 16:48 Risztov Éva Európa Kupa-győztes Izraelben
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



