Kevés hibával mentek végig
Spanyol nagydíj: 15. helyen zárta a 2008-as EB-t az Oxxo csapata!
Vasárnap véget ért a 2008-as truckrace bajnokság. Szobi Balázs és az Oxxo csapata számára már csak az volt a fontos, hogy az utolsó versenyen is célba érjenek.
2008.10.06 14:06ma.huVasárnap az időmérőn Balázs a 11. helyen volt, majd a quali részen 13. helyen pozícionálta magáz. A szezon utolsó futamán sajnos hátracsúszott, mert 20-as rajtszámmal versenyző spanyol Javier Mariezcurrena hátulról belement Balázs kamionjába, ennek következtében kapott egy bal hátsó defektet, így defektes gumival kellett végigszenvednie a hátralévő 12. kört.
Az utolsó versenyen Balázs már teljesen arra koncentrál, hogy a 2009-es évadra a Jarama-i pálya már legyen a fejében, hogy minden információt magába szívjon, ne legyen ismeretlen a pálya számára, hogy tudja honnan hova kell kanyarodnia, hogy hol vannak a fékpontok.
Balázs az utolsó versenyen már 2009-re koncentrált, és hogy az egész pálya már a fejében legyen - összerakva. Sajnos a keze továbbra is nagyon fáj, a két hetes pihenő alatt nem sikerült rendbe tennie, mivel a múlt hétvégén eléggé megerőltette.
A MAN rendezvény alatt több, mint 15 órát vezetett, így kezének esélye sem volt a pihenésre. Az ajtót nem tudja becsukni, a versenyruhát nem tudja egyedül felvenni, de nem lenne vérbeli versenyző - ha a vezetés se menni - így, amikor ráteszi kezét a kormányra, megfeledkezik a fájdalomról és csak a versenyzésre koncentrál.
Balázs elmondása szerint - ami tervük volt megcsinálták, minden rendben van - úgyhogy a csapatnak nem maradt más hátra, mint pakolni és visszatérni Magyarországra, a szentendrei telephelyre, ahol majd kielemezik és átbeszélik a 2008-as évadot.

Az Európa bajnokságra 40 kamion nevezett és a 40 kamion közül Balázs a 15. helyet tudhatja magáénak az összesített tabellán. Mindenképp becsülendő ez a helyezés, hiszen mögötte nem áll gyári támogatás, mint a legtöbb versenyző mögött.
Ám ez jövőre megváltozik, hiszen 2009-re már van konkrét cél. A csapat gyári támogatással fog majd versenyezni közösen a 4.-es rajtszámú Jochen Hahn versenyző csapatával, akiktől rengeteg információt és egyéb technikai segítséget kaptak.
Balázs abban bízott, hogy a 2008-as évben sikerül magába szívnia a dolgokat és mindent nagyjából tudni fog, de elmondása szerint még közelében sem jár ennek.
Ez egy nagyon nehezen kiautózható kamion, a magyar versenyzőnk eléggé nehéz dolgot választott, ám azt érzékeli, hogy napról-napra, percről-perce egyre jobban kiismeri és tanulja hogyan viselkedik a kamion és lépésről-lépésre javul vezetési technikája is.
A csapatnak sikerült beilleszkednie az Eb csapatok közé is, igaz barátságokat kötöttek a versenyek alatt. Szobi Balázsék egy nagyon jó évadot tudnak maguk mögött, akár barátság akár verseny szempontjából.
Vasárnap este volt a FIA gála ahol a magyar csapatnak is osztottak díjakat - veszi át a szót Jobbágy Ákos, aki büszkén,- ám fáradtan teszi hozzá, hogy túl vannak életük első truckrace szezonján.

"Nagyon boldogok vagyunk, az autó egyben van, Balázs nagyon kevés vezetői hibát követett el ebben a versenyben és annak nagyon örülünk, hogy az év újoncai címet az Oxxo csapata kapta és ennél többet egy újonc csapat nem is kívánhat magának.
A legjobb eredményünk nekünk van (újonc csapatként), a TRIPA bajnokságban a második helyet szereztük meg és a vendégszeretetünkkel és kedvességünkkel kivívtuk az egyik legközkedveltebb csapat címet is" - teszi hozzá a csapatfőnök.
Nemhiába tarják, hogy vendégszerető nép a magyar, ugyanis a gyári csapatok esténként a magyar sátorban szórakoztak.
Jobbágy Ákos úgy érzi, nagyon nagy szeretettel fogadták őket a többi csapatok és nagyon várják, hogy jövőre újra találkozhassanak. A csapatfőnök büszke az egész csapatra, végig húzták, tolták az évet, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek és jövő évben megpróbálják ezt kamatoztatni.
Amint azt már Balázs is említette korábban, az Oxxo Racing Team gyári csapatként indul majd jövőre - dupla autós csapatot fognak vezetni német Jochen Hahn-al közösen. Sokkal erősebb és jobb autót kap majd Balázs, amivel megmutathatja, hogy mit is tud igazán - zárja nyilatkozatát Jobbágy Ákos.


Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa
Gábor Zsazsa magyar származású amerikai filmszínésznő a hírnevét legalább annyira köszönheti viharos magánéletének, mint a vásznon nyújtott alakításainak. Valódi életkora szinte megállapíthatatlan, ami biztos: február 6-án született Budapesten, ahol egyik nagyanyjának jelentős ékszerkereskedése volt.
Tofuval is készíthető
Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
Kiállítás A Király emlékeiből
A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?

Kína lehet az EU legfőbb exportpiaca
Markus Ederer, az EU pekingi nagykövete egy, a jelenlegi kereskedelmi folyamatok alapján készült előrejelzésre hivatkozva közölte: az idén Kína válhat az Európai Unió legnagyobb exportpiacává.
Az ellátás biztosított
Hétfőn 75 millió köbméter földgázt fűthet el a didergő magyar
Kilenc százalékról 8,25 százalékra csúszott
Az IMF rontott Kína növekedési előrejelzésén
Átrendeződik a piac a Malév leállásával
Résen kell lennie az új magyar légitársaságnak
Súlyos adósságválság
Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára

Ne ugorj azonnal a csiklóra - ilyen az igazi orális szex!
Hogyan tegyük magunkat páratlan szeretővé? Ha sikerül, még azt is elérhetjük, hogy az egykori kedves ágyába újra megnyíljon az út. Ehhez azonban kell a jó orális szex.
A naponta iszogatók csúnyán ráfázhatnak
Durva: elég két pohár bor naponta a szájrákhoz
Napi horoszkóp - 2012. február 6.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
9 éves kis beteg
Hat új szervet kapott a kislány
Ne koplaljunk, inkább együk ezeket...
6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Árokba csúszott egy román kamion a 47-es számú főúton Csorvás és Telekgerendás között hajnalban.
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre
Csúszósak az utak
Egyre több a koccanásos baleset
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók

Egyetemi tanár lett az "utolsó nindzsa"
Információgyűjtést és más, üzleti területen hasznosítható "nindzsatechnikák" alkalmazását tanítja a Mie prefektúra Cu városában működő Mie Egyetemen az "utolsó nindzsaként" ismert japán férfi.
Vizsgálják a baleset körülményeit
Felrobbant a kazán - Életveszélyben a szerelő
A szöszik párbaja jöhet hétvégén?
Képekben - Veszélybe került VV Seherezádé villaléte
Dühösen reagált a feljelentésre
Lesújtott a törvény a kukázó asszonyra
Afgán határsértőt fogott a NAV
Ember a fagyasztott málna között
Szétverte társa arcát a beteg
Brutális halál a szentesi pszichiátrián
Feltehetőleg jégdugó alakult ki
Kazánrobbanás Szentesen - A helyszínen meghalt a férfi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:29 Egyetemi tanár lett az "utolsó nindzsa"
- 11:28 Felrobbant a kazán - Életveszélyben a szerelő
- 11:25 Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
- 11:23 Csak figyelemelterelés a Darányi-terv?
- 11:17 Égen-földön sztrájkol a francia légiközlekedés
- 11:11 Lemondott Románia miniszterelnöke
- 10:59 Fezárkóztatná az egészségügyisek bérét az MSZP
Trenkwalder Kft.Vezető
Magyarországi cégGazdasági vezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Fezárkóztatná az egészségügyisek bérét az MSZP2012.02.06 11:24
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.06 11:18
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.06 11:18
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.06 10:52
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.06 10:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



