Meleg és karambolok tették próbára a versenyzőket
12. helyen Szobi Balázs a szombati Nogaro-i verseny után
Izgalmas és nehéz versenyen van túl az Oxxo Racing csapata. A reggeli időmérő után Szobi Balázs a 16. helyről rajtolt, ám a versenyt sikerült a 12. helyen zárnia.
2008.06.28 22:23truckrace.huJobbágy Ákos, a team főnöke szerint a csapat úgy érkezett Franciaországba, hogy tudták nagyon, de nagyon erős mezőnyre számíthatnak, hiszen a francia és az Európa bajnokság összevont versenyére érkeztek. Mivel rengeteg francia is érkezett a versenyre, ezért egyértelmű, hogy ők nagyon ismerik ezt a pályát, ezért a magyar csapat tudta, hogy nehezebb dolguk lesz, mint eddig volt, így az volt a céljuk, hogy az első 15-be bekerüljenek. A kisversenyen 16.-ok lettek, a nagy versenyen már a 12. hely volt az övék.
Jobbágy Ákos nagyon örül ennek az eredménynek és teljes mértékben elégedett a csapat munkájával. „Mindenki jól dolgozik, a szerviz is nagyon jó” – nyilatkozta a csapat főnöke, aki kifejezetten büszke arra, hogy azok után, hogy volt egy nagyon csúnya rajtkarambol Balázs előtt - aki ezáltal visszaesett három helyet - képes volt a 19. helyről visszaküzdeni magát a 12. helyre. Az autóval különösebb műszaki probléma nincs, nem mondhatnák, hogy bármi is hátráltatná őket, mindenki teszi a dolgát és igyekeznek kihozni a maximumot ebből a szituációból.
Azonban a csapat munkáját nem csak a felkészült franciák, hanem az időjárás is nehezíti, hiszen a fiúk a 35 fokos meleggel is megkell küzdjenek A srácok embert próbáló körülmények között szerelnek, dolgoznak. Ám Balázsnak és a kamionnak sem volt könnyű dolga. A nyaktörő kanyarok és karambolok mellett a 48 fokos pálya is rendesen próbára tette a sofőr és kamion képességeit.

Ahogy az lenni szokott, Balázs sokkal kritikusabban ítéli meg munkáját. Nehezményezi, hogy az időmérőn nem tud olyan időt futni ami biztosítaná számára a jó rajtpozíciót. „Ehhez még sajnos fel kell nőnöm, és megkell tanulnom, hogy azon az egyetlen körön amikor még hideg a gumi és nincs túlmelegedve a kamion, jó kört tudjak futni. A jó rajtidőhöz még sokat kell fejlődnöm” – nyilatkozta Szobi Balázs az Oxxo Racing csapat versenyzője.
A szombati időmérő után Balázs a 16. helyről rajtolt és a kvali részen - ami 8 körös volt – ugyancsak a 16. helyen végzett. A verseny során többször előzték Balázst, ám ő sem adta könnyen magát és mindannyiszor visszaelőzött, így sikerült megtartania rajtpozícióját. A kisverseny után, jött a nagy meccs – a kupa verseny – ami már 14 körös volt, és ami összesen 52 kilométeres távot jelent. „Nagyon szerencsés volt a rajtom – nyilatkozta Balázs,- mert még az elején volt egy tömegkarambol, amelynek három „részvevője” volt és mindhárom versenyző előttem volt, amiből szerencsésen kimaradtam. Először egy Renault ment neki egy francia MAN-es versenyzőnek, aki meg nekiment egy másik franciának”.
Az ütközések során mindhárman kiestek, így Balázsnak sikerült a 13. helyre feljönnie, és miután még egyet sikerült előznie is, így a 12. helyen zárhatta a szombati kupaversenyt. Balázs azt is elmondta, hogy nem volt könnyű a szombati verseny, hiszen egy kellemetlen rajt után, a karambol is nehezítette a versenyzők dolgát, ám ami igazán kellemetlen, hogy az aszfalt borzalmasan meleg volt, aminek következtében a gumik nagyon felmelegedtek a sok kilométeren és bizony ilyen esetben a versenyzőnek nagyon be kell osztania úgy a saját és kamionja erejét, hogy az utolsó pár körre is maradjon megfelelő gumiabroncs és fék.
A mai 12. helyezésnek a csapat két szempontból is nagyon örül. Bár Balázs ezzel a helyezéssel EB pontot nem kap – arra csak a verseny első tíz helyezettje jogosult – de van a kis bajnokság, a 2008-as Challenge bajnokság, amelyen Balázsnak újabb pontokat sikerült begyűjtenie, ami épp arra volt elegendő, hogy megszerezhesse a nagyon áhított harmadik helyezést. És ez nem csak az Oxxo Racing Team számára nagyszerű hír, hanem nekünk is, akik itthonról szurkolhatunk magyarjainknak.

Jelenleg a csapat szerelői vették kezelésbe a kamiont, ugyanis azért akad rajta javítani való. Balázs elmondása szerint a kamion bal és jobb oldala is le lesz bontva, mert az utolsó körben volt egy előzése, aminek következtében a bal oldala teljesen leszakadt, a bal első lökhárító, ajtó megsérült, amit a srácok már javítanak és remélhetőleg holnap reggelre szépen összerakják a kamiont és minden rendben fog működni.
Vasárnap is hasonló lesz a verseny menete. Reggel egy időmérővel kezdenek a versenyzők, aztán egy nyolc körös kvalifikáció következik, majd a nap a 14 körös cup race-el zárul.
Kapcsolódó írások:

Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?

Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat

Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
A tartós fogyáshoz elengedhetetlen az életmódváltás, amely mozgásra és megfelelő táplálkozásra épül. De milyen ételekkel gyorsíthatnánk fel a fogyást?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!

Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Cameron Diaz filmje mentette meg a halálos beteg lány életét
Ha nincs Cameron Diaz és A nővérem húga című film, talán most nem élne az az angliai tinilány, aki saját magán is felfedezte a filmben szereplő rákfajta tüneteit.
Megfutamodott a tolvaj, bele a rendőrök kezébe
Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:25 Schulz: az EU tiszteletben tartja a görög nép döntését
- 17:14 Genetikai vizsgálatot kért egy Jobbik-tag
- 17:10 Erőszakos nyár vár Dél-Európára?
- 16:59 Fokozott éberség Kínában
- 16:55 Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
- 16:48 Risztov Éva Európa Kupa-győztes Izraelben
- 16:37 Kolontár - A tározók fedetlensége a legnagyobb gond
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



