Remek kezdés a Nogaro-i verseny első napján
13. helyen Szobi Balázs a pénteki szabadedzés után
Remekül kezdett az Oxxo Racing csapata a franciaországi versenyen, amelyet ezúttal Nogaro-ban rendeznek.
2008.06.27 20:38truckrace.huRemekül kezdett az Oxxo Racing csapata a franciaországi verseny első napján, amelyet ezúttal Nogaro-ban rendeznek. Mint ismeretes, Spanyolországban négy eb pontot szereztek Szobi Balázsék és most a franciaországi versenyen a sor, hogy bizonyítsák rátermettségüket az Oxxo Racing csapat tagjai.
Nogaro-ban háromnapos megmérettetés vette kezdetét pénteken. Szobi Balázs elmondása szerint hatvan perces sajtónappal kezdődött a csapatok felvonulása, ami azt jelentette, hogy a sajtó képviselői is belekóstolhattak abba, milyen a kamion „anyósülésén” ülni és élvezni az őrült iramokat. Az újságírók jó pár kőr erejéig személyesen is átélhették mindazt, amiről tudósításaikban írni szoktak.
A hatvan perces sajtónap után háromszor húsz perces szabadedzés következett, és a 30 kamionból álló mezőnyből Szobi Balázs a 13. helyet tudhatja magáénak. Balázs elmondása szerint elégedett az eredménnyel, de természetesen nem lenne vérbeli versenyző, ha nem próbálna szombaton és vasárnap is javítani jelenlegi állásán.
Az Oxxo Racing csapata szerencsésnek mondhatja magát, hiszen számukra nem ismeretlen ez a pálya mivel az év elején már volt szerencséjük itt tesztelni, így csak remélni tudjuk, hogy az ismerős kanyarok szerencsét hoznak és fennebb kerülhetnek a tabellán.
És egy kis érdekesség: ebben a szezonban ez az első alkalom, hogy mind a 25 FIA versenyzőt regisztrálták, továbbá az utóbbi versenyek összegzéseképpen Jennifer Janiec az egyetlen női versenyző a kamionosok között.
További érdekesség, hogy a FIA létrehozta a Tripa Challenge 2008-at, amelynek az a lényege, hogy azok a versenyzők akik tavaly nem voltak az első tíz között a versenyek során, azok idén benevezhettek. Így tette ezt Szobi Balázs is, aki elmondta, hogy „zöldfülűen” jelenleg a 4. helyen áll és ha minden szépen alakul, akkor akár a 3. helyre is feljöhetnek. Nos, azt hiszem eme csodálatos hír után, nincs olyan magyar ember aki ne drukkolna Balázsnak, hogy meglegyen az a 3. hely. Mindent bele!
Kapcsolódó írások:

Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?

Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat

Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
A tartós fogyáshoz elengedhetetlen az életmódváltás, amely mozgásra és megfelelő táplálkozásra épül. De milyen ételekkel gyorsíthatnánk fel a fogyást?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!

Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Cameron Diaz filmje mentette meg a halálos beteg lány életét
Ha nincs Cameron Diaz és A nővérem húga című film, talán most nem élne az az angliai tinilány, aki saját magán is felfedezte a filmben szereplő rákfajta tüneteit.
Megfutamodott a tolvaj, bele a rendőrök kezébe
Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:25 Schulz: az EU tiszteletben tartja a görög nép döntését
- 17:14 Genetikai vizsgálatot kért egy Jobbik-tag
- 17:10 Erőszakos nyár vár Dél-Európára?
- 16:59 Fokozott éberség Kínában
- 16:55 Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
- 16:48 Risztov Éva Európa Kupa-győztes Izraelben
- 16:37 Kolontár - A tározók fedetlensége a legnagyobb gond
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



