Elégedettek a teljesítménnyel
Négy Eb-pontot szerzett az Oxxo racing csapata!
A tegnapelőtti 14. illetve 11. helyezésről azt nyilatkozta Jobbágy Ákos, az Oxxo Racing csapatvezetője, hogy istállójuk az év eleji elképzeléseknek, és autójuk tudásának megfelelően szerepelt.
2008.06.09 16:55Flex Dakar Team
A tegnapelőtti 14. illetve 11. helyezésről azt nyilatkozta Jobbágy Ákos, az Oxxo Racing csapatvezetője, hogy istállójuk az év eleji elképzeléseknek, és autójuk tudásának megfelelően szerepelt.
Szobi Balázs, a team versenyzője azonban egy vérbeli versenyzőhöz méltó módon nem akart beletörődni a pontszerző zónán kívüli eredményekbe, és mindent beleadva, a futamok ütközéseit és lökdösődéseit kihasználva pályafutása harmadik Truck Race futamhétvégéjén két kilencedik helyet szerzett Magyarországnak.
Ezzel az összetett pontversenyben a 13. helyre zárkózott fel, és a Kamion Eb "kis bajnokságában" is előkelő pozícióba került.
"Pedig sem a hétvége, sem a tegnapi nap, sem a vasárnap nem indult valami jól. Nehezen tanultam a pályát, a két délelőtti szabadedzésen csak egy-egy gyors kört tudtam produkálni, és az időmérőn is csak mindössze 15. lettem. Az első futamon aztán a negyedik kanyarban komoly ütközések történtek, én pedig az összetört autók között cikázva a 7. helyen találtam magam. Az erősebb ellenfelek keményen támadtak, de én mindent megpróbáltam, hogy tartsam magam, még olyan sebességfokozatokat is kapcsoltam, amelyeket korábban soha nem használtam. Végül a hátra levő kilenc körön ketten erősebbnek bizonyultak nálam, de így is nagyon örültem a két megszerzett pontnak." - nyilatkozta a pilóta.

De ezzel még nem volt vége a napnak! A további történésekről Jobbágy Ákos csapatvezető így számolt be:
„A kilencedik pozícióból rajtolva éreztük, hogy a kupaversenyen is lehetnek esélyeink, különösen, hogy a futam előtt leszakadt az ég, és óriási zuhatagban zajlott a küzdelem – hiszen az extrém körülmények csökkenthetik a teljesítmény-különbségeket. Balázs a startnál ugyan hátracsúszott két helyet, de már az első kanyarban „vissza tudott szúrni”, és ezt a pozíciót aztán jól őrizte. A rengeteg víz miatt egy körrel a vége előtt leintették a futamot, így megint 9. lett az autónk, ami újabb két Eb pontot jelentett.”

A kiváló eredmények elérésében annak ellenére nagy szerepe volt a szervizcsapatnak, hogy a fekete MAN egy karcolás nélkül megúszta az Albacete-i hétvégét.
A szerelők ugyanis mindig mindennel időre készen voltak, ami a feszített program mellett csodaszámba megy egy ilyen fiatal istállónál. A gyári támogatás is sokat jelentett a magyar alakulatnak, hiszen a német szakemberek segítségével olyan problémákat is sikerült megoldania a team-nek, amely saját erőből nem biztos, hogy sikerült volna.
A következő futamig három hét pihenő vár a mezőnyre, de ez nem jelenti azt, hogy az Oxxo Racing gárdája pihenne a szentendrei telephelyen.
Ennyi ideje van a csapatnak ugyanis arra, hogy véglegesen befejezze a szállítójárművet, illetve hogy beszerelje azt a Festo kinyomószelepet, amelynek segítségével a visszaváltásoknál a fékezés mellett végre kuplungolni is tud majd a versenykamion vezetője, ha június végén a dél-franciaországi Nogaróban ismét pályára lép az alakulat.

Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
A divatházak már nagyban kínálják tavaszi kollekcióikat, ám a telet még nem sikerült letudni - amit tehetünk: a vastag pulcsik közül is válasszuk a legcsinosabbakat!
Február 6-án ünnepli születésnapját a díva
Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa
Tofuval is készíthető
Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
Kiállítás A Király emlékeiből
A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!

Olaszország - Gáz lehet: nem lesz gáz?
Az olasz ipari miniszter: kritikussá vált Olaszországban a gázellátás, mert csúcson van a fogyasztás és Oroszországból továbbra is kevesebb gáz érkezik.
Reggel nem volt fennakadás Párizsban
Égen-földön sztrájkol a francia légiközlekedés
A pekingi vezetés élénkíti a belső fogyasztást
Kína lehet az EU legfőbb exportpiaca
Az ellátás biztosított
Hétfőn 75 millió köbméter földgázt fűthet el a didergő magyar
Kilenc százalékról 8,25 százalékra csúszott
Az IMF rontott Kína növekedési előrejelzésén
Átrendeződik a piac a Malév leállásával
Résen kell lennie az új magyar légitársaságnak
Súlyos adósságválság
Görög csődről suttognak az Eurogroupnál

Ne ugorj azonnal a csiklóra - ilyen az igazi orális szex!
Hogyan tegyük magunkat páratlan szeretővé? Ha sikerül, még azt is elérhetjük, hogy az egykori kedves ágyába újra megnyíljon az út. Ehhez azonban kell a jó orális szex.
A naponta iszogatók csúnyán ráfázhatnak
Durva: elég két pohár bor naponta a szájrákhoz
Napi horoszkóp - 2012. február 6.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
9 éves kis beteg
Hat új szervet kapott a kislány
Ne koplaljunk, inkább együk ezeket...
6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett
Jules Bianchi valószínűleg versenyezni is fog a Force Indiában idén betöltött tartalékos-pilótai szerepe mellett.
Elütötte a román kamion
Halálra gázoltál az elcsúszó kerékpárost
Mindkét sávot lezárták
Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre
Csúszósak az utak
Egyre több a koccanásos baleset

Egyetemi tanár lett az "utolsó nindzsa"
Információgyűjtést és más, üzleti területen hasznosítható "nindzsatechnikák" alkalmazását tanítja a Mie prefektúra Cu városában működő Mie Egyetemen az "utolsó nindzsaként" ismert japán férfi.
Vizsgálják a baleset körülményeit
Felrobbant a kazán - Életveszélyben a szerelő
A szöszik párbaja jöhet hétvégén?
Képekben - Veszélybe került VV Seherezádé villaléte
Dühösen reagált a feljelentésre
Lesújtott a törvény a kukázó asszonyra
Afgán határsértőt fogott a NAV
Ember a fagyasztott málna között
Szétverte társa arcát a beteg
Brutális halál a szentesi pszichiátrián
Feltehetőleg jégdugó alakult ki
Kazánrobbanás Szentesen - A helyszínen meghalt a férfi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:59 Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett
- 11:55 "Minden tanár többet keres majd" - kivéve, ha csődben a BKV
- 11:51 Bikával pózolt a neten: jöttek is a rendőrök
- 11:45 Rogán téved: nem ugyanaz a BKV és a Malév helyzete
- 11:38 Halálra gázoltál az elcsúszó kerékpárost
- 11:29 Egyetemi tanár lett az "utolsó nindzsa"
- 11:28 Felrobbant a kazán - Életveszélyben a szerelő
Trenkwalder Kft.Vezető
Magyarországi cégGazdasági vezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.06 11:46
- Fezárkóztatná az egészségügyisek bérét az MSZP2012.02.06 11:24
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.06 11:18
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.06 10:52
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.06 10:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



