Bimbi és Tiby is jól bírták
"Mi így éltük meg belülről"
2011 Kamion Európa-bajnokság összefoglaló - kaptak hideget, meleget.
2011.12.31 17:20ma.huMár a tavalyi szezon vége felé kipróbáltak néhány versenyzőt, volt, aki ügyesen vezette Tiby-t, a versenykamiont, de vagy maradt a saját bajnokságában, vagy nem sikerült vele megállapodni, így Birnbauer Zoltán (Bimbi) maradt a csapat pilótája a 2011-es évre. Bimbinek saját kamionszerelő műhelye van, hosszú-hosszú évek óta kamionok felújításával, átépítésével foglalkozik, így nagy segítséget tudott nyújtani a versenykamion fejlesztésében.
Az év első nagy eseménye az MAN teszt volt Nogaroban, ahol megkapták az idei, új fejlesztésű motort, valamint az új motor elektronikát, és kipróbálhatták a téli fejlesztéseiket. A teszt jól sikerült, köröztek esőben, és tűző napsütésben, az időeredmények pedig azt mutatták, jó irányba haladnak a fejlesztésekkel.
„Nekem különleges élményben volt részem Nogaroban, ugyan-is néhány körre beülhettem Bimbi mellé. Ami számomra megdöbbentő volt, az nem a kamion gyorsulása, hanem a kanyarsebessége volt. Az első komoly féktáv a leghosszabb egyenes végén közelített felénk, elhagytuk a 200-as, a 150-es, majd a 100-as táblát, de Bimbi nem fékezett. Átfutott az agyamon, vajon a frászt akarja rám hozni, vagy csak benézte a féktávot? Szemben pedig - a bukótér után - betonfal. Aztán egyszer csak kiszakadtak a vállaim, legalábbis azt éreztem. Rögtön rájöttem, miért kötöttek be úgy, hogy szinte levegőt sem kapok, persze nem történt más, csupán Bimbi fékezett, majd befordult. Simán, megcsúszás nélkül. Hihetetlen volt, ahogy az a nagy tömeg ilyen könnyedén veszi a kanyarokat, és hogy a guminak ilyen tapadása van. Nekem kellett vagy két kör, mire megszoktam, onnan viszont nagyon élveztem, főleg miután Jobbágy Ákos csapatfőnök beszólt a rádióba: Bimbi, szárad a pálya, szeretnék néhány gyors kört látni!” – mondta Sárosi Bruno, az Oxxo-csapat sajtófőnöke.
A teszt tehát sikeres volt, a csapat kíváncsian várta a versenyeket. Céljuk minél több Európa-bajnoki pontot szerezni, tudva, hogy a top 10 versenykamion erősebb, mint Tiby, és van még 2-3, akik komolyabb gyári támogatottságot is élveznek. Ráadásul a nagy csapatok már a szezon előtt folyamatosan tesztelik az újításokat, amikre rengeteg pénzt költenek, míg a hazai csapat szerényebben költekezhet, tesztelni pedig csak a versenyeken tudják az újításaikat.
Donington Park: Rögtön Eb pontok!
Nehezen indult az idei első verseny, szombaton többnyire csak keresték a beállításokat, de egy 11. hely így is összejött. Vasárnap az első futamon 12. lett Zoli, majd a délutáni futamon nagy csatában 9. helyen végzett, 2 Eb pontot szerezve. "Nagyon örültünk az eredménynek, egyrészt, hogy jól fejlesztettük a versenykamiont, másrészt pedig rögtön az első versenyen pontokat szereztünk, és reméltük, ez így is folytatódik majd."
Misano: Kihagytak egy futamot!
A Misanoi verseny előtt Németországban járt Tiby, új hátsó hidat kapott, és az első futómű is fejlesztésen esett át, így a szabadedzések többnyire a beállítások finomításával teltek. Szombaton az első futamon 14. helyen végeztek, a második futamon pedig nem tudtak elindulni, egy törött csavar miatt.
A rajtrácsra még felállt Bimbi, de a felvezető kör alatt a kanyarok után nem állt vissza a kormányközép, így Jobbágy Ákos csapatfőnök nem engedte őt elrajtolni, kirendelte a bokszutcába, ahol kiderült: az egyik laprugót tartó csavar tört el, s a laprugó csúszkál előre-hátra emiatt. Természetesen szó sem lehetett további versenyzésről, hisz irányíthatatlan az autó. Vasárnapra már összeállt, egy nyugodt első futam után a másodikon hiába rajtolt jól Bimbi, defektet kapott, ráadásul be is forgatták, így a 14. helyre tudott csak bejönni. Nehéz hétvége volt, és a fejlesztések még nem látszódtak beigazolódni.
Albacete: Nagy hőségben Q2!
Új laprugó konfigurációt épített be a csapat a versenykamionba, s ennek eredménye a szombati napon rögtön egy Q2 lett. Bimbi az időmérő első felében bejutott a legjobb 10 versenyzővel a Q2-be, ahol még javítani is tudott az idején, így bizakodva várták a versenyeket. Sajnos nem volt szerencséjük, az első futamon egy rajtbaleset miatt többen elmentek mellettük, majd a nagy igyekezetben Bimbi a kavicságyba csúszott, s mire kikecmergett belőle, csak a 15. helyen tudott végezni, a második futamon két előzéssel 13. lett. Vasárnap már 30 fok fölött járt a hőmérséklet, s Bimbi gyorsabb volt, mint előző nap, de a versenyek ismét nem sikerültek. "Az első futamon 16., a másodikon 12. lett, persze mikor nem a pontokért megy a harc, nem is szabad erőltetni az előzést, hisz csak feleslegesen van terhelve a kamion, és nem szeretnénk összetörni sem. Persze más lenne a helyzet, ha pontokért harcolhatnánk, de Jobbágy Ákos csapatfőnök Albaceteben a gyorsulásnak, a stabilabb autónak is tudott örülni" - zárta a beszámolót Bruno.
Kapcsolódó írások:
- Minden idők egyik legnagyobb rajtbalesete a Truck Race történetében
- Gyűrte az OXXO: a rajt pillanatában lett Európa-bajnok
- OXXO dicsőség Jaramában: bámulatos videó a versenyről!
- Németországban fejlesztik az OXXO Team versenykamionját!
- Lengéscsillapító, futómű és motor teszt
- Folytatja a tesztelést az Oxxo Energy Racing Team
- A jó szerencse nem utazott az Oxxo Racing Teammel Franciaországba
- A Hahn - Oxxo Racing Team spanyolországi eredményeivel vezeti a pályakamionos Európa bajnokságot!

Brigitte Bardot: "legyen bátorságuk eleget tenni kötelességüknek"
Az egykori legendás francia filmcsillag, Brigitte Bardot felszólította a francia polgármestereket, hogy a küszöbönálló elnökválasztás kapcsán támogassák a szélsőjobboldali Marine Le Pen jelöltségét.
Nemcsak finom, jót is tesz a halfilé roston
Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...

Alig épült lakás 2011-ben
Az elmúlt évben 12.655 új lakás épült, ami 39 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 12.488 volt, ami 28 százalékos visszaesését jelent az előző évi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön
Keserű pirula
Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
Csak egy kis zsebpénz
Japán is az IMF-hez rohan - 50 milliárd dollárral
288
Erősödött a forint, de azért nem nagyon
Mélyrepülés?
Bukó: hét milliárdot vesztett tavaly a Magyar Telekom
Megteszik a lépéseket?
Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?
Hiány is várható
NGM: az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt januárban

7 óra ülés naponta cukorbeteggé teszi a nőket?
Nehéz megoldani, de tenni kellene valamit az ellen, hogy naphosszat csak egy helyben üljünk: kiderült, 7 óra ülés naponta emeli a cukorbetegség kockázatát, különösen a nőknél.
A tünetek hiánya sok bajt okozhat
Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
Napi horoszkóp - 2012. február 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!

Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze "Igyunk pálinkát!" címmel, amely egyben az első magyar nyelvű albuma a zenekarnak.
Az "árulás felhői" gyülekeznek?
XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban
100 éves a sci-fi alapmű
Ami a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette

Kedden érkezett, szerdára össze is törték az új mentőautót
Szerdán összetörték azt az új, legmodernebb felszerelésekkel ellátott, sárga mentőautót, ami kedden érkezett meg a kecskeméti mentőállomásra.
Haldoklik a piac
Bezár a bioetanol-bazár?
Forma-1
Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában

Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban
Szajid Mohammad háborús menekült nemrégiben az utolsó fiát, a három hónapos Hánt is elveszítette. A kicsi volt a 24. gyerek, aki az év eleje óta megfagyott abban a kabuli menekülttáborban, ahol Mohammadék élnek. Bár a táborokban lakók köztudottan sokat nélkülöznek, Mohammad családjának sorsa másokéhoz viszonyítva is szörnyű. Kilenc gyerek közül Hán volt a nyolcadik, akit nem tudtak megmenteni.
Cuccok a kisteherautóban
Marihuána-mánia Izsákon: 75 gramm "zöldet" találtak a rendőrök
A Facebookon adta fel hirdetését a modell
Hoppá: Dukai Regina a neten keres randipartnert?
Igazi különlegesség
Kétmillió dollárt érhet egy elfeledett képregény örökség
Lakástűz Székesfehérváron
Kiugrott egy férfi az égő ház ablakán - súlyosan megsérült
Kínaiakat ölt
Előzetesben a Veszprém megyei kettős gyilkossággal gyanúsított kínai férfi
Kimentette a pénzt
Börtönbüntetésre ítélték egy szállítmányozási cég volt ügyvezetőjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:29 Brigitte Bardot: "legyen bátorságuk eleget tenni kötelességüknek"
- 9:13 Náci mészárlás Treblinkában: újabb bizonyítékok kerültek elő
- 9:08 Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban
- 9:04 Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
- 8:54 Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
- 8:36 Marihuána-mánia Izsákon: 75 gramm "zöldet" találtak a rendőrök
- 8:29 Hoppá: Dukai Regina a neten keres randipartnert?
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.23 09:01
- "Súlyos aggodalmak" - Az EP felszólította a magyar kormányt2012.02.23 08:56
- Rákapott a felsőoktatás-csontra az MSZP2012.02.23 08:53
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 00:56
- Irán valami nukleárisat titkol2012.02.23 00:53
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



