Verseny Nürnbergben
Birnbauer Zoltán: igyekszem behozni "Tiby"-t pontszerző helyre
Míg otthon kánikula készülődik, addig a Nürburgringen 22 fok körüli szeles, felhős idő van egész nap. Ennek ellenére már pénteken rengeteg néző látogatott ki a pályára megnézni az edzéseket, időmérőket, főleg, hogy betétfutamként az ADAC GT Masters sorozat versenyzői köröznek a híres pályán.
2011.07.09 16:33www.oxxoracing.huA reggeli szabadedzéseken Birnbauer Zoltán, az OXXO Energy Drink pilótája az új beállításokat tesztelte a még hideg, csúszós aszfalton, végig a 11.-ik helyen autózva.
Nem volt könnyű helyzetben a mezőny, mert néha eleredt az eső, de mivel csak a pálya egy részén esett, s ott sem sokáig, így körről-körre változott az aszfalt felülete.
Délutánra valamivel emelkedett a hőmérséklet, néha még a nap is előbújt, így mindenki gyorsult kicsit az időmérőre. Bimbi több mint egy másodperccel ment jobbat, mint délelőtt, de ez most csak a 14.-ik helyhez volt elég, így onnan várja a holnapi első futamot.
„Ez a pálya az első idén, ahol már versenyeztem egyszer, így a vonalvezetést, a pálya adottságait jól ismerem. A kamionon viszont tavaly óta annyi fejlesztés történt, hogy az akkori beállítások most nem érvényesek, ezért mindent elölről kellett kezdeni.
Így is gyorsultunk tavalyhoz képest, de a gyári pilótákkal szemben még ez is kevés, holnap megpróbálunk kimaradni a rajt utáni csetepatékból, s igyekszem behozni „Tiby”-t pontszerző helyre.” – nyilatkozta az OXXO pilótája, Birnbauer Zoltán.

Brigitte Bardot: "legyen bátorságuk eleget tenni kötelességüknek"
Az egykori legendás francia filmcsillag, Brigitte Bardot felszólította a francia polgármestereket, hogy a küszöbönálló elnökválasztás kapcsán támogassák a szélsőjobboldali Marine Le Pen jelöltségét.
Nemcsak finom, jót is tesz a halfilé roston
Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...

Alig épült lakás 2011-ben
Az elmúlt évben 12.655 új lakás épült, ami 39 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 12.488 volt, ami 28 százalékos visszaesését jelent az előző évi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön
Keserű pirula
Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
Csak egy kis zsebpénz
Japán is az IMF-hez rohan - 50 milliárd dollárral
288
Erősödött a forint, de azért nem nagyon
Mélyrepülés?
Bukó: hét milliárdot vesztett tavaly a Magyar Telekom
Megteszik a lépéseket?
Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?
Hiány is várható
NGM: az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt januárban

7 óra ülés naponta cukorbeteggé teszi a nőket?
Nehéz megoldani, de tenni kellene valamit az ellen, hogy naphosszat csak egy helyben üljünk: kiderült, 7 óra ülés naponta emeli a cukorbetegség kockázatát, különösen a nőknél.
A tünetek hiánya sok bajt okozhat
Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
Napi horoszkóp - 2012. február 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!

Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze "Igyunk pálinkát!" címmel, amely egyben az első magyar nyelvű albuma a zenekarnak.
Az "árulás felhői" gyülekeznek?
XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban
100 éves a sci-fi alapmű
Ami a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette

Kedden érkezett, szerdára össze is törték az új mentőautót
Szerdán összetörték azt az új, legmodernebb felszerelésekkel ellátott, sárga mentőautót, ami kedden érkezett meg a kecskeméti mentőállomásra.
Haldoklik a piac
Bezár a bioetanol-bazár?
Forma-1
Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában

Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban
Szajid Mohammad háborús menekült nemrégiben az utolsó fiát, a három hónapos Hánt is elveszítette. A kicsi volt a 24. gyerek, aki az év eleje óta megfagyott abban a kabuli menekülttáborban, ahol Mohammadék élnek. Bár a táborokban lakók köztudottan sokat nélkülöznek, Mohammad családjának sorsa másokéhoz viszonyítva is szörnyű. Kilenc gyerek közül Hán volt a nyolcadik, akit nem tudtak megmenteni.
Cuccok a kisteherautóban
Marihuána-mánia Izsákon: 75 gramm "zöldet" találtak a rendőrök
A Facebookon adta fel hirdetését a modell
Hoppá: Dukai Regina a neten keres randipartnert?
Igazi különlegesség
Kétmillió dollárt érhet egy elfeledett képregény örökség
Lakástűz Székesfehérváron
Kiugrott egy férfi az égő ház ablakán - súlyosan megsérült
Kínaiakat ölt
Előzetesben a Veszprém megyei kettős gyilkossággal gyanúsított kínai férfi
Kimentette a pénzt
Börtönbüntetésre ítélték egy szállítmányozási cég volt ügyvezetőjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:38 A köd miatt nem tudnak felszállni a repülőgépek Budapesten
- 9:29 Brigitte Bardot: "legyen bátorságuk eleget tenni kötelességüknek"
- 9:23 Alig épült lakás 2011-ben
- 9:13 Náci mészárlás Treblinkában: újabb bizonyítékok kerültek elő
- 9:08 Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban
- 9:04 Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
- 8:54 Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.23 09:37
- "Súlyos aggodalmak" - Az EP felszólította a magyar kormányt2012.02.23 08:56
- Rákapott a felsőoktatás-csontra az MSZP2012.02.23 08:53
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 00:56
- Irán valami nukleárisat titkol2012.02.23 00:53
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



